Featured Slider

Real Techniques tadid

1

Bemutattam már ugyan a blogon a Beauty blendert, azonban azóta kipróbáltam a Real Techniques változatát is, és mivel ebből már a másodikat nyúzom, így időszerűnek éreztem, hogy az ecsetek után meséljek róla egy kicsit nektek.

2

A Real Techniques verziója egészen pontosan a Miracle Complexion Sponge névre hallgat (azóta a márka már bővítette új fajta darabokkal a készletet), narancssárga, és a beauty blendertől eltér az alakja: ugyanis van benne egy csapott rész, ami a kontúrozásra szolgál. 

4

A szivacs alakja kellemesen rugalmas és puha (és egyáltalán nem kemény, nem bántja a bőrt), vizezés után a duplájára nő, akárcsak az eredeti beauty blender. Rendkívül jól felveszi az anyagot - legyen szó akár alapozóról, púderről, vagy krémes kontúrról - és szépen a bőrbe is simítja azt. Megmondom őszintén, alapozóhoz nagyon ritkán használom, inkább a púdert szoktam a bőrömre felütögetni vele: így a kedvenc púderem  olyan szépen simul bele a bőrömbe, hogy igazi természetes és bababőr finisht tudok vele elérni. A mosása körülményes egy kicsit (én szoktam rá nyomni némi balzsamot majd átnyomkodom és kiöblítem), de egy év rendkívül jól bírja a strapát és a mosást, egy szakadás vagy repedés sem keletkezett rajta.

Bármit nagyon gyönyörűen, csíkmentesen eldolgoz a bőrön, legyen szó akár alapozásról, szem alatti korrektorról, kontúrról vagy púderről, így én a kezdőknek is nagyon szívesen ajánlom - arról nem beszélve, hogy az eredeti Beauty blenderhez képest az ára igazán pénztárcabarát.

>>A Real Rechniques ecsetekről szóló bejegyzést ITT találjátok.<<

BESZEREZHETŐSÉG, ÁR:

Iherb, vagy pedig a Notino webshopjában 2.320 Ft-ért.